Miután az Olympus piacra dobta a fontosabb Pro zoomobjektíveket, várható volt, hogy néhány fényerős fixxel is elő fognak rukkolni. Ugyan van már egy f/1.8-as (Premium széria) fix objektívsoruk – amik egytől-egyik kiváló darabok – , szükség volt arra is, hogy igazi professzionális felhasználásra szánt objektívvel jelentkezzenek.

A mérnökök nem aprózták el: a 25mm-es fix objektív legtágabb rekesze f/1.2 (ez pontosan egy fényérték előny az f/1.8-as prémium objektívhez képest). A Panasonic Leica 42.5mm f/1.2 Nocticron után ez már a második f/1.2-es autófókuszos objektív a m4/3 rendszerben. Valljuk be őszintén, hogy a kisebb szenzorméret miatt valóban szükség van néhány ilyen extrémebb obira is. Persze a lencserendszer nem csak rekeszben erős; a különleges korrekciós lencséknek és bevonatoknak hála csak egy alig érzékelhető becsillanást tapasztalhatunk ellenfényes fotózáskor. Ugyan egy minimális kontraszt csökkenés továbbra is előfordulhat, de ezzel már bőven a korrigálható mértéken belül van. Mindezt egy elnyűhetetlennek tűnő időjárásálló kivitelbe csomagolták.

Fontosabb adatok:

• gyújtótávolság: 25mm (47 fokos látószög)
• rekeszérték: f/1.2 – f/16
• lencse elemek: 19 elem (14 csoportba rendezve)
• fókuszmotor: MSC (videó alatt is hangtalan gyors motor)
• közelpont: 30cm
• szűrőméret: 62mm
• méret: 87mm x 70mm
• súly: 410g
• kialakítás: belső élességállítású, por és cseppálló

Első benyomások

Első kézbevételkor a masszív szó jutott eszembe. Az objektív nagy és nehéz. Talán csak hozzászoktam a rendszer nyújtotta kicsi fix objektívekhez? Egyébként a méreten nem kell csodálkozni: fém burkolat kívül, 19 lencse belül és 62mm-es szűrőméret. Továbbá egy 25mm-es objektívről beszélünk, amit ilyen paraméterekkel nem lehet kicsire tervezni. Ez az oka annak, hogy a régi tükörreflexes gépekhez eleinte nem voltak jó széles látószögű objektívek.

Sajnos az Olympus üdvöskéjét egy elég kedvezőtlen időszakra kaptam meg: 5 napig volt nálam és ezalatt végig hideg, ködös, borongós idő volt. Az időjárás az objektívnek nem okozott ugyan gondot, de nekem annál inkább: kevés kép készült és nem is tudtam annyi szituációban próbára tenni, mint szerettem volna.

Képi világ

Tudjuk, hogy nincs hibátlan f/1.2-es objektív. Szinte mindegyikre jellemző, hogy teljesen nyitva – egyébként az objektívek jobban teljesítenek, ha egy-két értéket rekeszelünk rajtuk – kicsit lágy a képük, színhibákat produkálnak, erős peremsötétedést mutatnak és általában a felbontóképességük is a padlón van. Tudtam, hogy ennél a Pro obinál is hasonlókkal fogok találkozni, csak épp azt nem tudtam, hogy milyen mértékben. A peremsötétedés jelentős; 0,7 fényérték körül van. Ez nyilván jól korrigálható, sőt akár ott is hagyhatjuk. Én a képeimre egyébként is rá szoktam dobni egy kicsit. A rajzolat egy leheletnyit lágy, de bőven használható. Stúdión kívüli munkánál nem rekeszelnék, nem indokolt. Ellenfényt nem igazán tudtam kipróbálni az időjárás miatt, beltérben ugyan próbálkoztam lámpával megoldani, de nem tudtam semmi jelentős becsillanást elérni. Legrosszabb esetben is enyhre kontrasztvesztés volt az eredmény. Ezt úgy tekintem, hogy ezen területen kiválóan teljesített (bár egy napsütéses szituációt megnéznék). Éjszakai felvételeknél tűnt fel, hogy az éles tartományon kívül ellipszis alakú fénygömbök jelennek meg a lámpák fényénél. Tehát teljesen nyitva enyhén “örvénylő” képe van. Ez ismét egy vagy-vagy dolog. Van akinek tetszik, de technikailag egy optikai hibáról beszélünk. Persze hozzá kell tennem, hogy minden gyengeség eltűnik f/1.4-re rekeszelve, ahol is nagyon steril képe van.

Nem Full-Frame

A Full-Frame kérdéskör a legfárasztóbb dolog a szakmai fórumokon. Ugyan a szűkebb mélységélességnek hála az eddigieknél jobban hasonlít, de nem az. Amikor ezt az objektívet bejelentették, akkor rögtön megindult a vita annak kapcsán, hogy képes lesz-e “full-frames” kinézetet adni a vele készült képeknek. Nem, nem tud. Átszámolva a kisfilmes érzékelőméretre ez egy 50mm f/2.4 objektívnek felelne meg, tehát azzal egyezik meg a látószöge és mélységélessége. Azt azonban ne felejtsük el, hogy egy 25mm-es és egy 50mm-es lencserendszer szenzormérettől függetlenül is máshogy képezi le a teret. Szóval, akinek szüksége van a kisfilmes szenzorméret adta látványvilágra, az jobban jár akár egy Sony A7 + 50mm f/1.8 kombinációval.

A fenti képen is látszódik, hogy ez az objektív mennyire nagy. Viszont ne ítélkezzünk elhamarkodottan, ugyanis nehezen találtam olyan alternatívát, amit valóban mellé lehetne tenni. APS-C méretű képérzékelőre nem találtam natív f/1.2-eset. A képen látható Fujifilm 35mm f/1.4 R objektív nem felel meg egyik kritériumnak sem az alábbiak közül: f/1.2-es legtágabb blende, belső élességállítás, időjárásálló váz, halk és gyors fókuszmotor. Látszólag az egyetlen hasonló ligában játszó versenyző a Canon 50mm f/1.2L USM, de ha őszinték akarunk lenni, akkor az sem veszi fel a versenyt az Olympus megoldásával. Sosem értettem, hogy miért dicsérik ezt az objektívet, amikor f/1.8 alatt rettentően életlen. Ha a most bemutatott Olympusnak akarunk nagyobb szenzorra rajzoló alternatívát keresni, akkor a Sigma ART és a Zeiss objektívek között kell keresgélnünk. A képen látható Sigma 50mm f/1.4 Art egyharmad blendével sötétebb objektív, ami még csak nem is időjárásálló. Ezek után próbáljuk meg elképzelni, hogy mekkora lenne egy 50mm f/1.2-es profi lencse full-frame vázon! Ha elképzeltük, akkor felejtsük is el a fenti képet, mert a különböző rendszerek sosem lesznek egymás alternatívái, mert mindegyiknek megvannak a saját előnyei és hátrányai.

Összehasonlítás

Az előző bekezdéssel teljesen feleslegesen más vizekre eveztem és ezt szeretném most korrigálni. Ezt az objektívet a m4/3 rendszerben kell összemérni az alternatívákkal. Mivel a mikro 4/3 világban nemcsak az érzékelő mérete azonos, hanem a bajonett is, így azonos vázzal lehet tesztelni a különböző megoldásokat. Az összehasonlításban szereplő objektívek:

• Olympus M.Zuiko 25mm F1.8
• Panasonic Leica Summilux 25mm F1.4
• Olympus M.Zuiko 25mm F1.2 Pro

A tesztben szereplő objektívek listája kellőképpen izgalmas: az Olympus 25mm f/1.8 egy Premium szériás objektív, ami rendkívül kompakt és mellette nagyon éles. Ehhez képest az új 25mm f/1.2 egy teljes fényértéknyi előnyt jelent nekünk: tehát adott fényviszony esetén ISO3200-ről ISO1600-ra csökkenthetjük az érzékenységet. Továbbá a csinos kis tesóval szemben a Pro változat időjárásálló. Fókuszsebességben nem érezhető jelentős különbség: nappali fényben hasonlóan teljesítenek, viszont a Pro változat a tágabb rekeszének hála félhomályban is jóval magabiztosabb marad.

A másik rivális a Panasonic 25mm f/1.4, amit a Leica felügyelete alatt terveztek és gyártanak. Ugyan nem időjárásálló kivitelű, de korai megjelenésének és tág rekeszének hála, évekig ez volt a legjobb standard fix objektív a négyharmados tükörnélküli rendszerben. Az f/1.4 és f/1.2 között már csak 1/3 fényértéknyi különbség van, azonban az Olympus automatikus élességállítása jóval pontosabb. Előfordulhat, hogy az Olympus E-M1 jobban szereti a márkatárs objektíveket és ez okozza az AF különbséget, bár az is okozhatja az eltérést, hogy a Panasonic a legrégebbi tervezésű mind közül.

Egy hét után

Az Olympus 25mm F1.2 Pro az az objektív, amit minden profinak érdemes megvennie. A rendszerhez képest teljesen kompromisszummentes. Tervezéskor az elérhető legjobb képminőség lebeghetett a szemük előtt, ugyanis félelmetesen jó képe van. Jól felismerték, hogy egy extrém fényerős objektívet az emberek a tág rekesz miatt vesznek meg, ezért addig pakolgatták bele a korrekciós lencséket, amíg el nem érték, hogy valóban éles már f/1.2-től is. Emellé a rendszerben elérhető egyik leggyorsabb fókuszálási sebesség társul időjárás álló kivitelben. Profi munka!

Az Olympus Mintaboltnak köszönhetően próbálhattam ki az Olympus M.Zuiko 25mm F1.2 PRO objektívet. Te is kipróbálnál Olympus gépeket?