A The Love Reporters 2021 tavaszán indult útnak, hogy egy új, a korábbi munkáktól elkülönülő brandként tovább vigye a portré- és esküvőfotózási profilt. A Locsmandisz továbbra is megmarad személyes portfólióként, de közös munkáinkat immár egy teljesen új név alatt folytatjuk.
A Locsmandisz Fotó weboldalára nem fog felkerülni több esküvőfotózással kapcsolatos tartalom, és a korábbiak is folyamatosan áthelyeződnek majd az új webhelyre. A blog releváns része már átkerült, és 2020 utáni esküvői galériák is csak az új felületen láthatók. Az átmeneti időszak alatt az ajánlatkérés mindkét oldalon elérhető marad, de amennyiben lehetséges, inkább az új weboldalt használjátok. Hamarosan átalakul ez a weboldal is, hogy vállalkozásunk egyéb elemei különválasztva nagyobb teret kaphassanak.
Mivel egyre több külföldi megkeresés érkezett, ezért jobbnak láttuk, ha egy beszédes, nemzetközi piacon is helytálló brandet hozunk létre. A Love (szeretet/szerelem) azt képviseli, hogy mi a fotográfiának csak azzal a szegmensével foglalkozunk, ami az emberi kapcsolatokra fókuszál: szeretet, szerelem, a házasság és a család. A Reporters (tudósítók/riporterek) pedig a fotózási stílusunkra utal, arra, hogy célunk nem egy hamis világ kreálása, hanem a valóság, az igazi érzelmek, emberi kötelékek megörökítése.
Több, mint 2 évig tartott a teljes folyamat, már 2019 elején megfogalmazódott bennünk a gondolat, hogy el kellene szeparálni azokat a szolgáltatásokat, ahol közösen alkotunk. Mindent saját magunk terveztünk, írtunk és programoztunk, hogy semmilyen kompromisszumot ne kelljen kötni a megvalósításnál. Ennek eredménye lett ez a letisztult, könnyen használható és informatív weboldal. Eddig nem hirdetett szolgáltatások is megjelennek, olyanok, amiket eddig csak azok élvezhettek, akik korábban már dolgoztak velünk. A néven kívül semmi sem változik: a már megszokott magas minőséggel, és felturbózott eszközparkkal várjuk a 2022-es szezont.
Pár hete leporoltam ezt a régi fotósorozatot, ugyanis ezt választottam a fotográfus szakmai vizsgaremeknek. Hogy miért pont ezt? Mert mindenképpen valamilyen riportjellegűt szerettem volna, ahol a képeken túl tartalom is van.
A fotózsurnalizmusban mesélünk, érzelmeket keltünk és mindezt úgy, hogy csak egy alkalmunk van elkészíteni a felvételeket. Ehhez az izgalmas kihíváshoz írtam egy vizsgaremek dokumentációt, amit most átfogalmaztam egy könnyedebb hangnemre, hogy bárkivel megoszthassam.
A feladatról
Lehetőségem adódott, hogy asszisztensként egy amatőr klipforgatáson vegyek részt. A videót Ábrahám Imre írta és rendezte. Az alkotói folyamathoz teljes szabadságot kért a zeneszerzőtől, Andrew Barasitstól. Imrének volt már korábban tapasztalata reklámvideóval és riportvideóval, azonban a szereplők a baráti társaságból kerültek ki. A forgatás során az első számú feladatom az volt, hogy a világítást kezeljem (fényvisszaverő és állandó fényű softbox), továbbá kellékek kezelésénél segítettem. A videó felvételeket Imre maga rögzítette, csupán egy snittet készítettem én.
Az előkészületek és a próbafelvételek során volt alkalmam arra, hogy werkfotókat készítsek. A fényképek célja, hogy a külső szemlélők számára is betekintést nyújtsanak a munkánkba.
Werkfotó
A werk megmutatja a “színfalak” mögötti eseményeket, láthatjuk a stábot munka közben, a színészeket a felvételek között. Ezek olyan képek, amik az elkészült műben nem láthatóak, viszont ahhoz képest extra információt hordoznak. Műfajilag úgy tekinthetünk rá, mint egy speciális riportra.
Bal oldalon a klipből egy képkocka látható, míg jobb oldalon a werkfotó.
Készítéskor a zsurnaliszta szemléletet követtem, azaz nem avatkoztam be, nem készítettem beállított képeket és nem zavartam meg a folyamatot jelenlétemmel. A képek célja az objektív történetmesélés.
Felvételek készítése
A fényképek készítésére Olympus E-M5 fényképezőgépet használtam egy széleslátószögű (M.Zuiko 17mm f/1.8) objektívvel, ez a kombináció meglehetősen kicsi és halk, így segített abban, hogy végig diszkrét maradjak és ne zavarjam meg a munkát. Az objektív alkalmas arra, hogy közelről készítsünk tartalmas felvételeket és a szemlélő természetesnek érezze az elkészült képeket. A látószög hasonló az emberi szeméhez, így a felvételeket nézve könnyedén a jelenetbe tudjuk magunkat képzelni.
Mivel Imre a videót is fekete-fehérre tervezte, ezért már a fényképek készítésekor is arra törekedtem, hogy azok monokrómban is működjenek. Nagy gondot fordítottam arra, hogy a fények és árnyékok megfelelő kontrasztot alkossanak. Mivel a művérnek fontos szerepe van a klipben, így a fényképezéskor is kerestem azokat a szituációkat, ahol az felismerhetően jelenik meg.
Már az első pillanatban egyértelmű volt, hogy egy ilyen munkát nem egy képben, hanem egy képsorozatban lehet megfelelően bemutatni. Fotózáskor kerestem az érdekes és egyben érthető szituációkat. Nem szerettem volna kizökkenteni a nézőt azzal, hogy akár egy képről ne tudja eldönteni, hogy mit ábrázol.
Fontosnak tartottam, hogy a sorozat megtekintésekor megismerjük a résztvevőket és egyértelműen elkülönüljenek a szerepek. A rendező instruál és többször megjelenik a kamera mögött, míg a szereplők a kamera előtt játszanak.
Főbb kompozíciós vonalak.
Az ember minden képen ösztönösen keresi az arcokat, követi a tekinteteket. A világos, kontrasztos területek vonzzák tekintetünket. A sorozatban található képek többségére átlós kompozíciós vonalakat és háromszögeket lehet helyezni, ezektől tűnnek azok dinamikusnak és lendületesnek.
Fényképek feldolgozása
A képeket az Adobe Lightroom programmal dolgoztam fel, mert ideális volt a feladatra: az elkészült képek egységes megjelenést kaptak. A fotózsurnaliszta hozzáállás miatt a képek tartalmát nem manipuláltam csupán az alábbi műveleteket hajtottam végre:
Fekete-fehér konverzió, ahol narancs színű szűrőt szimuláltam, hogy világosítsam az emberi bőrt.
Világos és sötét részek beállítása a képhez illő kontraszt kialakításáért.
Enyhe peremsötétedést adtam hozzá, hogy koncentráljam a figyelmet.
Minimális vágás.
Bal oldalon az eredeti kép és jobb oldalon a feldolgozott.
Szelektáláskor arra törekedtem, hogy semmiképpen se válasszak olyan képet a sorozatba, amin egy résztvevő félreérthetően vagy előnytelenül szerepel.
A forgatás nem időrendben zajlott, több napot és több hétvégét felölelt. A snitteket a rendező és a vágó illesztette olyan sorrendbe, hogy azok történetet meséljenek. A fényképek válogatásakor nekem ugyanez volt a feladatom. Az első képen bemutatom a résztvevőket, a másodikon egyértelművé teszem a szerepeket és a többi képen próbálom bemutatni a felvételek készítésének körülményeit, mozzanatait. A teljes galéria itt megtekinthető:The Battle of Souls Werkfotók
A zenei klip a Soproni BuSho rövidfilmfesztiválon megnyerte a fődíjat.
Meg lehet mondani, hogy egy adott témát, hogyan kell megörökíteni? Megfogalmazta valaki, hogy melyek a fotózásra érdemes témák? Ki döntheti el, hogy milyen a jó fotó és milyen a rossz?
Lépten-nyomon belefutok olyanba, aki nagyon megmondja a fenti kérdésekre a választ, pedig ezek szerintem nem egyértelműen megválaszolhatóak. Persze szét kell választani a fotózást művészetre és alkalmazott fotográfiára. Utóbbi esetben valóban szűkül a fotós mozgástere és lehetnek olyan pontok, amik valós szakmai elvárások, sőt jobb esetben megjelennek a megrendelői elvárások között is. De én most azzal foglalkozom, ahol a fotósnak van mozgástere. Tehát nem valami végrehajtó szerepet tölt be, hanem a saját elképzelése szerint alkot (akár magának, akár másnak).
Azt fotózz, ami neked tetszik
Értem ez alatt azt, hogy olyan fotózást vállalj el, amivel tudsz azonosulni. Mert ha ez nem történik meg, akkor az látszódni fog az eredményen. Fotózáskor a témához közel kell kerülni, meg kell ismerni, mert csak úgy lehet hitelesen megörökíteni. Ha pedig nem külső felkérésről van szó, akkor még bátrabban tegyünk félre mindent, amit nem tartunk elég érdekesnek. Egy kis online siker miatt ne fussunk a tipikusan népszerű fotótémák után. Nyilván egy virág, naplemente vagy egy szemrevaló hölgy igazi like cunamit fog indítani, de ezek gyakran nem a fotóra érkeznek, hanem az alanyra vagy tárgyra.
Terep-Rally, Veszprém
Úgy fotózz, ahogy neked tetszik
Amikor a fényképezést tanuljuk, akkor minden témához megkapjuk az instrukciókat. Ezt így kell, azt úgy kell. Mindannyian ismerjük ezeket a kijelentéseket: portrézzunk nagytelével, komponáljunk a harmadolóra, a horizont legyen vízszintes, a vonalak legyenek egyenesek, rekeszeljünk a maximális élességért. Az ilyen alapvető dolgok után pedig jönnek a “nagyon kreatív” képjavító ötletek a Petapixelről meg a hasonló oldalakról. Akik szeretnek általánosítani, azok erre mondják, hogy az effektes korszakba (vagy HDR korszakba) lépett a fotós: ilyenkor azt érezzük, hogy a nem túl érdekes képünk ezektől a trükköktől mégis annak tűnhet. Valójában akkor leszünk jó fotósok, amikor tudatosan félre tudjuk tenni a szabályokat meg az éppen trendi tippeket. Így lehet olyan képet készíteni, ami tartós lesz és valóban megérinti a nézőt.
Cintia, Sopron
Azzal fotózz, ami neked tetszik
Egyik jó barátom szokott minden vásárlási tanácsadást ezzel lezárni: azt válaszd, amelyik neked tetszik. Teljesen igaza van, felesleges szőrszálhasogatóan elemezni a specifikációkat, sőt mások véleményére is módjával hagyatkozzunk. Tipp: mindenki a sajátját fogja ajánlani. Válasszuk ki azokat az eszközöket, amik megfelelnek a célnak, majd tapogassuk meg és próbáljuk ki őket, nézzünk róluk videókat. Használat közben nem a plusz két megapixelen vagy az 1/3 fényértékkel tovább emelt ISO értéken fog múlni a jó kép (vagy csak nagyon ritkán), hanem azon mennyire jó érzés kézbe venni azt a gépet, milyen a kezelőfelülete, a menüje vagy az eszköz burkolata. Ha szeretjük használni vagy akár csak tapogatni a készüléket, akkor jobban el tudunk mélyülni a fotózásban és jó képeink lesznek.
Miután az Olympus piacra dobta a fontosabb Pro zoomobjektíveket, várható volt, hogy néhány fényerős fixxel is elő fognak rukkolni. Ugyan van már egy f/1.8-as (Premium széria) fix objektívsoruk – amik egytől-egyik kiváló darabok – , szükség volt arra is, hogy igazi professzionális felhasználásra szánt objektívvel jelentkezzenek.
A mérnökök nem aprózták el: a 25mm-es fix objektív legtágabb rekesze f/1.2 (ez pontosan egy fényérték előny az f/1.8-as prémium objektívhez képest). A Panasonic Leica 42.5mm f/1.2 Nocticron után ez már a második f/1.2-es autófókuszos objektív a m4/3 rendszerben. Valljuk be őszintén, hogy a kisebb szenzorméret miatt valóban szükség van néhány ilyen extrémebb obira is. Persze a lencserendszer nem csak rekeszben erős; a különleges korrekciós lencséknek és bevonatoknak hála csak egy alig érzékelhető becsillanást tapasztalhatunk ellenfényes fotózáskor. Ugyan egy minimális kontraszt csökkenés továbbra is előfordulhat, de ezzel már bőven a korrigálható mértéken belül van. Mindezt egy elnyűhetetlennek tűnő időjárásálló kivitelbe csomagolták.
Fontosabb adatok:
gyújtótávolság: 25mm (47 fokos látószög)
rekeszérték: f/1.2 – f/16
lencse elemek: 19 elem (14 csoportba rendezve)
fókuszmotor: MSC (videó alatt is hangtalan gyors motor)
közelpont: 30cm
szűrőméret: 62mm
méret: 87mm x 70mm
súly: 410g
kialakítás: belső élességállítású, por és cseppálló
Első benyomások
Első kézbevételkor a masszív szó jutott eszembe. Az objektív nagy és nehéz. Talán csak hozzászoktam a rendszer nyújtotta kicsi fix objektívekhez? Egyébként a méreten nem kell csodálkozni: fém burkolat kívül, 19 lencse belül és 62mm-es szűrőméret. Továbbá egy 25mm-es objektívről beszélünk, amit ilyen paraméterekkel nem lehet kicsire tervezni. Ez az oka annak, hogy a régi tükörreflexes gépekhez eleinte nem voltak jó széles látószögű objektívek.
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
Sajnos az Olympus üdvöskéjét egy elég kedvezőtlen időszakra kaptam meg: 5 napig volt nálam és ezalatt végig hideg, ködös, borongós idő volt. Az időjárás az objektívnek nem okozott ugyan gondot, de nekem annál inkább: kevés kép készült és nem is tudtam annyi szituációban próbára tenni, mint szerettem volna.
Képi világ
Tudjuk, hogy nincs hibátlan f/1.2-es objektív. Szinte mindegyikre jellemző, hogy teljesen nyitva – egyébként az objektívek jobban teljesítenek, ha egy-két értéket rekeszelünk rajtuk – kicsit lágy a képük, színhibákat produkálnak, erős peremsötétedést mutatnak és általában a felbontóképességük is a padlón van. Tudtam, hogy ennél a Pro obinál is hasonlókkal fogok találkozni, csak épp azt nem tudtam, hogy milyen mértékben. A peremsötétedés jelentős; 0,7 fényérték körül van. Ez nyilván jól korrigálható, sőt akár ott is hagyhatjuk. Én a képeimre egyébként is rá szoktam dobni egy kicsit. A rajzolat egy leheletnyit lágy, de bőven használható. Stúdión kívüli munkánál nem rekeszelnék, nem indokolt. Ellenfényt nem igazán tudtam kipróbálni az időjárás miatt, beltérben ugyan próbálkoztam lámpával megoldani, de nem tudtam semmi jelentős becsillanást elérni. Legrosszabb esetben is enyhre kontrasztvesztés volt az eredmény. Ezt úgy tekintem, hogy ezen területen kiválóan teljesített (bár egy napsütéses szituációt megnéznék). Éjszakai felvételeknél tűnt fel, hogy az éles tartományon kívül ellipszis alakú fénygömbök jelennek meg a lámpák fényénél. Tehát teljesen nyitva enyhén “örvénylő” képe van. Ez ismét egy vagy-vagy dolog. Van akinek tetszik, de technikailag egy optikai hibáról beszélünk. Persze hozzá kell tennem, hogy minden gyengeség eltűnik f/1.4-re rekeszelve, ahol is nagyon steril képe van.
Nem Full-Frame
A Full-Frame kérdéskör a legfárasztóbb dolog a szakmai fórumokon. Ugyan a szűkebb mélységélességnek hála az eddigieknél jobban hasonlít, de nem az. Amikor ezt az objektívet bejelentették, akkor rögtön megindult a vita annak kapcsán, hogy képes lesz-e “full-frames” kinézetet adni a vele készült képeknek. Nem, nem tud. Átszámolva a kisfilmes érzékelőméretre ez egy 50mm f/2.4 objektívnek felelne meg, tehát azzal egyezik meg a látószöge és mélységélessége. Azt azonban ne felejtsük el, hogy egy 25mm-es és egy 50mm-es lencserendszer szenzormérettől függetlenül is máshogy képezi le a teret. Szóval, akinek szüksége van a kisfilmes szenzorméret adta látványvilágra, az jobban jár akár egy Sony A7 + 50mm f/1.8 kombinációval.
Ezen a látószögön csak enyhébb méretbeli előnye van a rendszernek. Forrás: http://camerasize.com/compact/
A fenti képen is látszódik, hogy ez az objektív mennyire nagy. Viszont ne ítélkezzünk elhamarkodottan, ugyanis nehezen találtam olyan alternatívát, amit valóban mellé lehetne tenni. APS-C méretű képérzékelőre nem találtam natív f/1.2-eset. A képen látható Fujifilm 35mm f/1.4 R objektív nem felel meg egyik kritériumnak sem az alábbiak közül: f/1.2-es legtágabb blende, belső élességállítás, időjárásálló váz, halk és gyors fókuszmotor. Látszólag az egyetlen hasonló ligában játszó versenyző a Canon 50mm f/1.2L USM, de ha őszinték akarunk lenni, akkor az sem veszi fel a versenyt az Olympus megoldásával. Sosem értettem, hogy miért dicsérik ezt az objektívet, amikor f/1.8 alatt rettentően életlen. Ha a most bemutatott Olympusnak akarunk nagyobb szenzorra rajzoló alternatívát keresni, akkor a Sigma ART és a Zeiss objektívek között kell keresgélnünk. A képen látható Sigma 50mm f/1.4 Art egyharmad blendével sötétebb objektív, ami még csak nem is időjárásálló. Ezek után próbáljuk meg elképzelni, hogy mekkora lenne egy 50mm f/1.2-es profi lencse full-frame vázon! Ha elképzeltük, akkor felejtsük is el a fenti képet, mert a különböző rendszerek sosem lesznek egymás alternatívái, mert mindegyiknek megvannak a saját előnyei és hátrányai.
Összehasonlítás
Az előző bekezdéssel teljesen feleslegesen más vizekre eveztem és ezt szeretném most korrigálni. Ezt az objektívet a m4/3 rendszerben kell összemérni az alternatívákkal. Mivel a mikro 4/3 világban nemcsak az érzékelő mérete azonos, hanem a bajonett is, így azonos vázzal lehet tesztelni a különböző megoldásokat. Az összehasonlításban szereplő objektívek:
A tesztben szereplő objektívek listája kellőképpen izgalmas: az Olympus 25mm f/1.8 egy Premium szériás objektív, ami rendkívül kompakt és mellette nagyon éles. Ehhez képest az új 25mm f/1.2 egy teljes fényértéknyi előnyt jelent nekünk: tehát adott fényviszony esetén ISO3200-ről ISO1600-ra csökkenthetjük az érzékenységet. Továbbá a csinos kis tesóval szemben a Pro változat időjárásálló. Fókuszsebességben nem érezhető jelentős különbség: nappali fényben hasonlóan teljesítenek, viszont a Pro változat a tágabb rekeszének hála félhomályban is jóval magabiztosabb marad.
A másik rivális a Panasonic 25mm f/1.4, amit a Leica felügyelete alatt terveztek és gyártanak. Ugyan nem időjárásálló kivitelű, de korai megjelenésének és tág rekeszének hála, évekig ez volt a legjobb standard fix objektív a négyharmados tükörnélküli rendszerben. Az f/1.4 és f/1.2 között már csak 1/3 fényértéknyi különbség van, azonban az Olympus automatikus élességállítása jóval pontosabb. Előfordulhat, hogy az Olympus E-M1 jobban szereti a márkatárs objektíveket és ez okozza az AF különbséget, bár az is okozhatja az eltérést, hogy a Panasonic a legrégebbi tervezésű mind közül.
Egy hét után
Az Olympus 25mm F1.2 Pro az az objektív, amit minden profinak érdemes megvennie. A rendszerhez képest teljesen kompromisszummentes. Tervezéskor az elérhető legjobb képminőség lebeghetett a szemük előtt, ugyanis félelmetesen jó képe van. Jól felismerték, hogy egy extrém fényerős objektívet az emberek a tág rekesz miatt vesznek meg, ezért addig pakolgatták bele a korrekciós lencséket, amíg el nem érték, hogy valóban éles már f/1.2-től is. Emellé a rendszerben elérhető egyik leggyorsabb fókuszálási sebesség társul időjárás álló kivitelben. Profi munka!
Az Olympus Mintaboltnak köszönhetően próbálhattam ki az Olympus M.Zuiko 25mm F1.2 PRO objektívet. Te is kipróbálnál Olympus gépeket?
Amikor ismerőseimmel a fotózás kerül szóba, olyankor ennél a műfajnál egy nagy kérdőjel szokott megjelenni a beszélgetőpartnereim homlokán. Utcán fényképezni? Kevesen tudják mi is ez pontosan, pedig talán ez a legkézenfekvőbb és legelérhetőbb téma mindenki számára.
Mi is az az utcafotózás?
Nehéz megfogalmazni, ugyanis nincs rá pontos definíció. Nincs aki meghatározza, hogy mi ez, ahogy az elvárásokat sem fekteti le senki. Ennyit szoktak rá mondani: “Emberi élet dokumentálása publikus tereken.” Egy nagyon szigorú értelmezés szerint ezek csak elkapott pillanatok lehetnek, tehát az alanyt nem szabad még egy kicsit sem befolyásolni. Ezzel én nem értek teljesen egyet; addig nyugodtan kapcsolatot teremthetünk, amíg nem lesz mesterkélt az eredmény. Tágabb értelmezésben már az utcafotóhoz tartozik minden, ami az emberi élet és a modern társadalom őszinte megörökítése. Zsánerfotó, urbán fotó és utcafotó? A határok elmosódottak, elvégre mindegyiknek ugyan az a célja.
Henri Cartier-Bresson – Alex Webb
Hogyan érdemes elkezdeni?
Belépni az utcafotózás világába nagyon egyszerűnek tűnhet: elég csupán kimenni az utcára. A valóságban azonban nehezebb, mint gondolnánk. Itt nincsenek olyan szigorú témaköri szabályok, megrendelői elvárások és könnyedén elsajátítható módszerek. Az utcán nincs két egyforma pillanat vagy hangulat, és csak rajtunk múlik, hogy a nap végén mi kerül a memóriakártyánkra, filmünkre.
Az első utcafotóim, bár ekkor még nem is tudtam, hogy ez egy külön műfaj.
A fényképezőgép nem számít: Az a fontos, hogy nálunk legyen és ne akadályozzon minket. Tudom, hogy hajlamos vagyok minden területen azt hangoztatni, hogy a gép csak egy eszköz, de ez az utcafotónál hatványozottan igaz. Legyen kicsi, kompakt – elvégre cipelni fogjuk órákon át, vagy akár naphosszat – és mindig legyen kéznél. Nem kell profi felszerelés, nincs szükség rá, hogy az összes beállítás elérhető legyen. Csupán az alapokra lesz szükségünk: expozíciókorrekció, fókuszpont választás és esetleg rekeszválasztás. A tökéletes pillanatban ennél többet amúgy sem tudnánk átállítani. Másrészt a tudatos fotós sétálás közben az adott helyszínhez állítja a gépet, tehát felkészül: például a sikátor bejáratánál már felemeli az érzékenységet. Népszerűbb utcafotós gépek: mobiltelefon, távmérős filmes gépek, Olympus OM-D és PEN-F gépek, Fujifilm X100 széria, Panasonic GX széria, Sony A6000 és RX1 széria, továbbá a megkerülhetetlen Leica gépek.
Vivian Maier – William Klein
Merjünk közel menni: Amikor az utcán fotózunk, akkor nemcsak egy témát, egy érdekes vagy szép dolgot akarunk megörökíteni, hanem a közeget, a hangulatot. Ezt úgy érhetjük el, hogy standard vagy széles látószögű objektívvel dolgozunk. Robart Capa ezt mondta: “Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel.”. Annak ellenére, hogy ezt sokan félreértelmezik – ugyanis ő nemcsak fizikailag értette, hanem arra is, hogy ismerjük meg a témát, amit fotózunk – , az utcán tényleg érdemes megfogadni.
Stuart Paton – Bernd Schaefers
A téma csak rajtunk múlik: Megoszlanak a vélemények arról, hogy a street fotónak mekkora a művészi értéke. Csupán értelmetlen kattogtatás? Szerintem ez csak rajtunk múlik. Van, aki a teljesen hétköznapi életet dokumentálja, viszont akad olyan is, aki kifejezetten a nem mindennapit keresi. Jobb lenne az egyik a másiknál? Nem hinném. Az a kérdés is gyakran felmerül, hogy egy-egy önálló kép mekkora értékkel rendelkezik. Itt sem tudok jó választ, mert csak rajtunk múlik, hogy mekkora hangsúlyt fektetünk a tartalomra, hogy mennyi gondolatot és érzelmet viszünk egy képbe vagy akár egy sorozatba.
Thomas Leuthard – Nicholas Goodden
Ez kinek éri meg? Pénzügyileg nagyon kevés embernek, de ha kicsit elvonatkoztatunk az anyagias világunktól, akkor bárkinek: a fizetség a folyamatos élmény és fejlődési lehetőség. Ez kicsit drasztikusan hangozhat, de így van. Egy utcafotónál tényleg nincs megrendelő, ahogy az elkészült képet sem egyszerű eladni. Kevesen tudnak úgy megélni, hogy főállású street fotósnak hívják magukat. Ettől függetlenül némi pénzre lehet szert tenni oktatással, workshopok rendezésével vagy könyvkiadással. Sőt, a legnagyobb nevek akár saját márkás kiegészítőket is árulhatnak vagy akár szponzorokat is szerezhetnek maguknak. Azonban ha ez össze is jönne, akkor se felejtsük el, hogy honnan indultunk, és maradjunk alázatosak a téma iránt.
Eric Kim – Eolo Perfido
Mi a helyzet az emberi jogokkal?
Magyarországon jelenleg a jog nem vesz tudomást erről a művészi tevékenységről, teljesen ellehetetleníti azt. A jogi szabályozásunk azon a paranoid elképzelésen alapul, hogy egy ember kizárólag rosszindulatú céllal akarhat bárki mást lefényképezni az utcán. Jelenleg engedélyt kell kérnünk az alanytól a fénykép elkészítése előtt – amennyiben felismerhető lenne a képen – , ami valószínűleg azt is jelenti, hogy megszakítjuk azt a pillanatot, amiért meglőttük volna azt a képet. Voltak már ebből bírósági ügyek, és az a tapasztalat, hogy beleegyezésnek számít az arra utaló magatartás is. Tehát ha viselkedésünkkel jelezzük, hogy fényképeznénk és az illető észrevesz minket, de folytatja a tevékenységét, akkor nyugodtan kattintsunk.
Arra azonban ügyeljünk – a jogtól függetlenül is – , hogy előnytelen képet ne készítsünk másról. Itt is vannak íratlan etikai szabályok, amikhez tartani kell magunkat. Olyan szituációban ne fényképezzünk, amelyben fordított esetben mi sem örülnénk neki. Láttam már Budapesten utcafotós “workshopot”, ahol hajléktalant fotóztak. Ez leírhatatlanul nagy illetlenség és az elkövetők nem tisztelik a másik embert, pedig ahhoz, hogy jó képet készíthessünk embertársainkról, ahhoz tisztelet kell és őszinte érdeklődés.
Arra törekszem, hogy ne legyek tolakodó és ne készítsek előnytelen képet.
Érdekel az utcafotó?
Bátran bekövethetsz Flickr-en és Instagram-on is, mert mindkettőre ilyen képeket töltök fel. Továbbá itt van néhány utcafotós magazin és közösség:
Lehetőségem adódott egy hétig tesztelni az Olympus legújabb PEN fényképezőgépét. Lelkes utcafotósként kedveltem a gép jó tulajdonságait és találtam néhány furcsaságot is, de azt elmondhatom, hogy fájó szívvel adtam vissza a teszt végén.
A PEN széria nagyon régre nyúlik vissza. Már a kisfilmes korszakban is a “kicsi és elegáns” címszavakkal igyekezett hírnevet szerezni magának, és ez a gondolatiság a mikro 4/3 megjelenésekor új lendületet kapott. Az első digitális PEN egy kisméretű, de prémium megjelenésű fényképezőgép volt. Egyszerű kezelőszervek mellett a jó minőségérzetű anyagok jellemezték. Később azonban megjelent az igény, hogy az ilyen kompakt, téglatest formájú gépek inkább távmérős kialakítást kapjanak: tehát legyen beépített keresőjük.
Első benyomások
Megjelenéskor a sajtófotókat nézegetve többen is összehúzott szemöldökkel néztük a PEN-F kezelőszerveit. Mindent tárcsa és gomb túlméretezettnek tűnt, az egész külsőre csak annyit tudtam mondani, hogy egy kicsit “túltolták”. Később a valós képeken már kevésbé éreztem ezt, és a doboz kibontása után végleg elszállt mindenféle negatív érzésem. A gombok, tárcsák nem túl nagyok. Sőt, így jók, így lehet őket könnyedén használni. Egy ilyen méretű váz kicsi tárcsákkal nem működne jól a kézben. Az Olympus mérnökei külön figyelmet szenteltek arra, hogy az egyes tárcsák/kapcsolók keménységét – vagy ellenállását – a használat gyakoriságához igazítsák.
Használat közben
Az elején leszögezném, hogy szinte kizárólag utcafotóra használtam a gépet. Hogy miért? Hát, mert arra tökéletes! Sportra, portréra vagy rendezvényre van jobb alternatíva a rendszeren belül is. Felraktam rá a “hétköznap futkosós” Olympus M.Zuiko 17mm F1.8 objektívet és le se vettem róla a teszt ideje alatt. Ezzel az objektívvel nagyon kicsi és nagyon jól használható kombinációt alkotnak. Az utcán nem mindig van idő megfelelően beállítani a gépet ezért a gépváz tetején elhelyezett dedikált expozíció korrekciós tárcsa nagy segítség, továbbá ezen az objektíven van távolság skála a manuális használathoz. A PEN kijelzője kihajtható és forgatható, így akár szokatlan szögekből is tudunk komponálni.
A gép elejére került ART tárcsa felvágósnak tűnhet, de nem az. Egyrészt az elhelyezése abszolút retro – meglepő módon a fogást sem zavarja – másrészt jópofa képmanipulációs beállításokat érhetünk el vele. Ezek már nem a régi kompaktos “ART szűrők”, hanem hozzáértő kezekbe szánt finomhangolási lehetőségek: színszűrők, színkorrekciók és minden egyéb eszköz, amire szükségünk lehet.
Ez az első PEN, ami beépített elektronikus keresőt kapott. A kereső egy nagyfelbontású OLED kijelző, ami megfelelően gyors és a külső fényekhez alkalmazkodva automatikusan változtatja a fényerejét. Szinte minden szituációban megállja a helyét: nem késik, sötétben is látni vele és ugye felvétel előtt már láthatom, hogy milyen képet fogok készíteni. Egyébként a keresőt a géptest bal felső sarkában helyezték el.
Amikor a városban mászkáltam vele, akkor általában a nyakamban lógott vagy épp csak a kezemben tartottam. Ahogy felemeltem a szememhez senki nem nézett rám furcsán, senki nem jött zavarba, senki sem kérdezte meg hogy melyik újságtól jöttem. Diszkrét voltam így zavartalanul fényképezhettem. Az elektromos zárat bekapcsolva (1/16000 másodperces sebességgel tud “lefutni”) pedig teljesen hangtalan is lettem, így nem befolyásoltam a témát. Egyébként ez a forma pont erre jó: mászkálni vele, tekerni ezt-azt akár felemelés közben és a keresőbe nézve már lőni is, majd tovább állni.
A PEN-F lelke egy új 20 megapixeles érzékelő. Nagyon sokáig használták a mikro 4/3-ad gyártók az előző 16-osat, így már ideje volt az újításnak. Az új szenzor kicsit ambivalens fogadtatást kapott, mert a stúdióteszteken mért értékekben nem túl nagy a fejlődés. Ez nem feltétlenül baj, mert mindezt nagyobb felbontásban tudja, tehát több részletünk van. A képet nyomtatáshoz vagy webes felhasználáshoz leméretezve már láthatjuk a képminőségbeli fejlődést.
Egy hét után
Önmagamat ismétlem, de ez a gép tényleg nagyon kicsi, diszkrét és elegáns megjelenésű. A felhasznált anyagoknak hála jó érzés kézbe venni és a műszaki megoldásoknak hála öröm használni. Hogy kinek ajánlom? Utcafotósoknak mindenképpen, de igazából bárkinek, aki szereti a klasszikus gépeket és a klasszikus értelemben vett fényképezést.
Az egy hetes tesztelés során készült képekből néhányat feltöltöttem egy Facebook albumba: Link
Sokak szerint a mai digitális technika mellett már labdába sem rúghat a film. Ez több szempontból is így van, de attól még bőven van okunk filmet használni.
A digitális technika megjelenése felborította a korábban megszokott rendet: teljesen új munkafolyamatot követelt meg, szakmai vitákat indított, problémákat oldott meg (miközben új problémákat generált) és átalakította a gyártók piaci eloszlását is. Például a Canon a gyors és jól kivitelezett váltásnak köszönheti vezetői pozícióját (és nem azért, mert jobb rendszer lenne, mint a többi), miközben a Contax kiszállt a piacról, a Minoltát felvásárolta Sony, az Olympus és a Pentax pedig a periféria szélére sodródtak. Csak néhány nagyobb márkát említettem, de jól látható, hogy a teljes piacot felborította a váltás.
Fényképezés filmre
Érdemes filmre fotózni?
A két technológia közti képzeletbeli mérleg nyelve végül az újabb felé billent. A digitális képérzékelőkkel olcsóbb, egyszerűbb és megbízhatóbb lett a fotózás. És talán pont ez, amitől néhányak szemében még jobban felértékelődött a film. De miért is jó az analóg módszer?
Jobb dinamikatartomány
Direkt nem írtam nagyobbat, mert nehezen összehasonlítható a kettő. Az azonban biztosan látszik, hogy a film nagyon jól bírja ha több fényértékkel sötétítünk vagy világosítunk rajta. Továbbá az exponált kép esetén a kiégett részeken is vannak részletek, amik éppen elegendőek ahhoz, hogy ne legyenek zavaróak. Persze ezek a tulajdonságok filmenként eltérnek (a magasabb érzékenységű filmtekercs általában alacsonyabb dinamikatartományú, de ugyan ez igaz az elektromos képérzékelőkre is, ahol az ISO érték növelésével ugyan ezt tapasztalhatjuk).
Lelassít, elgondolkodtat
A memóriakártyákon több száz vagy több ezer fénykép is elfér, ezzel szemben egy tekercs átlagos filmre csak 36 kocka fér el (nagyobb formátum esetén akár ennél is kevesebb). A film használata kicsit körülményesnek tűnhet, mert minden tekercs pénzbe kerül, minden exponálás után léptetni kell a filmet (egyszerűbb és régebbi fényképezőgépek esetén) és egy befűzött tekercsen minden képkocka azonos ISO értékű. Ha valaki filmet használ, akkor nem teheti meg, hogy több száz fotót készít feleslegesen. És ez jó dolog! Rákényszerít arra, hogy meggondoljuk és eltervezzük a képkockát: jók-e a beállítások, jó szögből nézzük-e, előnyösen van-e beállítva a téma? Segít abban, hogy a mennyiség helyett a minőségre koncentráljunk.
Kiszámíthatatlan
Digitálist használva minden egyes exponálás között ellenőrizhetjük az elkészült képet (elektronikus keresőt használva már elkészítés előtt is látjuk) és lehetőségünk van rögtön javítani a hibánkat majd újrapróbálkozni. Ez olyan hatalmas segítség, ami kicsit unalmassá is teszi az egészet. Film esetén legalább egy-két órát (de tipikus esetben napokat vagy heteket is) várni kell, mire viszont láthatjuk a képeket. És ha rossz záridővel fotóztuk végig a tekercset? Az pech. Már önmagában ez ad egy bizonytalanságot a folyamatnak, de ha többet szeretnénk, akkor az is csak rajtunk múlik. Vásárolhatunk több tíz éves gépeket, amelyek talán már nem is funkcionálnak megfelelően. A felhasználható filmek is máshogy viselkedhetnek márkától, típustól, érzékenységtől vagy akár a gyártás időpontjától függően. Sokan kísérleteznek lejárt tekercsek használatával és egészen furcsa színes foltokat kapnak eredményül. A hívás pedig a legnagyobb rizikófaktor, főleg ha magunk végezzük: ha nem megfelelő ideig öblögetjük a hívó folyadékban, vagy nem ideális hőmérsékletű kemikáliákkal dolgozunk, akkor torzulnak a negatívok. Ez a bizonytalanság az, ami izgalmassá és érdekessé teszi az egész folyamatot.
Amíg keveset használod, addig olcsó
Amíg valaki kevés fényképet készít, addig a filmes rendszer használata rendkívül olcsó is lehet. Használtan már pár ezer forintért kaphatunk gépeket: nemcsak kompaktokat (2.000 – 5.000 Ft), hanem cserélhető objektíves távmérős vagy tükörreflexes gépeket is (5.000 – 10.000 Ft), amikhez ugyancsak pár ezer forintért objektíveket is vehetünk. Nagyon kedvező áron lehet használt Zenit, Minolta és Olympus rendszereket szerezni. Ezekbe a filmek is már 1.000 – 1.500 Ft-tól kaphatóak, amiket 1.500 – 2.000 Ft-ért már elő is hívnak és szkennelnek vagy nyomtatnak nekünk. Ha soknak találjuk a hívás díját, akkor elvégezhetjük magunknak: néhány eszköz beszerzése (10.000 – 15.000 Ft) után már anyagáron dolgozhatunk, amivel 500 – 600 Ft-ba kerül egy tekercs. Ezek a kisfilmes árak, amit manapság Full Framenek hívunk. Tegyük hozzá, hogy ha valaki a kiváló minőséget keresi, akkor itt is el tudnak szaladni az árak.
Évtizedeken keresztül természetes volt, hogy egy különleges alkalomra felkért fényképész albumokba rendezett papírképeket ad át a munka végeztével. Betérve egy fotósboltba vagy egy nagyobb áruházba most is biztosan találunk több tucat ilyen fotóalbumot, de ezek már valahogy nem keltik fel az érdeklődésünket.
Fotóalbum
Egyszerű megoldások, amikkel igazából nagyon költséghatékonyan tudunk egy lapozható albumot készíteni kedvenc képeinkből. Nagyobb mennyiségben a kis fotók nyomtatása viszonylag olcsó. A képeket bárki cserélgetheti, összeállíthatja. Több megoldás is van a fényképek rögzítésére: áttetsző zsebbe helyezhetjük őket, vagy a sarkak mentén csíptethetjük be, esetleg ragaszthatjuk őket. Mindegyikben az a közös, hogy rontanak a képek élvezeti értékén. Ráadásul ezeket a fényképalbumokat bárki megvásárolhatja, így kevésbé személyesek.
Fotókönyv
Ezzel szemben a fotókönyveket nem lehet csak úgy a polcról levenni. Egyedileg nyomtatott, magas minőségű könyvek, amiket ideális esetben egy megfelelő szépérzékkel és technikai tudással rendelkező személy készít. Bár manapság már bárki készíthet fotókönyveket – ugyanis vannak erre egyszerű megoldások (cewe.hu-t mindenki ismeri) – , de ezeknek a minősége elmarad a profik által elvárttól.
Vászon borítású, síkban nyíló fotókönyv.
Érdemes jó minőségű fotókönyvben gondolkodni, mert szerintem ez az egyik legszebb módja fényképeink megtekintésének. Egyik monitor, TV vagy telefonkijelző sem tudja eléggé visszaadni a színeket és a részleteket. Sőt, még a dömpingáron nyomtatott fényképek sem képesek arra, hogy megfelelően tálalják szeretett fotóinkat.
Bízzuk a fotósra?
Nincs azzal semmi baj, ha magunknak állítjuk össze a könyvet, de azt tudni kell, hogy a hivatásos fotósoknak sokkal több opció áll a rendelkezésére. A fotókönyv készítő cégek ugyanis csak korlátozott lehetőségeket nyújtanak az átlagos megrendelő felé: néhány előre összeállított méret és borító kombinációt. Ezzel szemben a fényképészek – mint viszonteladó partnerek – a teljes kínálatot igénybe vehetik: több méret, különleges borítóelrendezések és anyagok, különböző vastagságú és felületű fotópapírok. Ráadásul a fotós által összeállított fényképalbumba nem kerülnek bele felesleges logók: sem a nyomda, sem a használt technológia márkajelzése nem jelenik meg.
Amikor mi nyomdát kerestünk, akkor a minőség volt az első számú szempont. Elvárás volt részünkről, hogy a könyv oldalai síkban nyíljanak , ugyanis így a két oldal között szabadabban lehet elhelyezni a képeket. Az ilyen könyvben nem hajlik meg a papír, nem alakul ki hullám egy sötét árokkal. Sokáig tartott, amíg megtaláltuk az ideális nyomdát, de megérte a fáradtságot. Az eredménnyel teljesen elégedettek vagyunk, Timi és Tibi is nagyon örült az elegáns meglepetésnek.
Félvastag, matt fotópapír belső.
Amitől szép lesz a fotókönyv:
borítója bőr vagy vászon
nagy, legalább 20×20 cm-es
a címlap személyes: felirat vagy fóliázott fénykép
minőségi fotópapír belső
síkban nyílik, így a képek nem görbülnek meg és nem is torzulnak lapozás közben
nem tartalmaz nyomdára vagy programra utaló hirdetést
az oldalak tartalma nagy odafigyeléssel van összeállítva
Az élet minden területén azt sulykolják belénk, hogy a több az jobb. A gyártók szeretnék elérni, hogy több fényképezőgépet és több tucat objektívet birtokoljunk. A képmegosztók arra ösztökélnek minket, hogy átláthatatlan mennyiségű fényképet töltsünk fel, a képek megosztása után pedig csak a lájkok számát nézzük. Mikor lett fontosabb a mennyiség a minőségnél?
Túl sok kép
Manapság elképesztő mennyiségű fényképet termelünk. Mivel a komolyabb képminőséget produkáló fényképezőgépek bárki számára elérhetőek, így szinte mindenki nyakában lóg egy. Emellett a nagy átlag számára már teljesen természetes, hogy bármikor, bármiről felvételt készíthet az okostelefonjával. Az emberek hajlamosak egy koncertet vagy előadást végigfotózni és videózni a hátsó sorból. Sokan a nyaralásukon több időt töltenek a látványosságok megörökítésével, mint azok csodálásával. Még egy esküvőn is a fél násznép a telefonja kijelzőjéről figyeli a meghitt pillanatokat.
A Canon felmérése alapján a vásárlóik 1/4-e havi 300 képnél is többet készít. Ha belegondolunk, hogy a vásárlók nagy részének ez csak hobbi – mellette munkája, családja és élete is van –, akkor ez a szám nagyon sok. Persze lehet mondani, hogy egy sportrajongó egy hétvégén a dupláját is ellövi ennek, de az már egy kirívó eset.
Sok turisztikai célpont már egyre határozottabban lép fel a fotós turisták ellen. A szobrokra mászó, szelfi bottal hadonászó nyaralók szinte mindenhol csak problémát okoznak. Persze nem mindenki önmagát akarja fényképezni, van aki egy-egy kiszemelt látványosságért megy. Ők azok, akik pár tucat képet megnéztek már arról a gyönyörű várról/hegységről/szökőkútról és utána élőben az állványukkal valahogyan befurakodnak a többi fotós közé. A végén elkészült képet úgy is ismeritek.
Előfordul, hogy ezt a rengeteg képet senki se nézi végig, talán még a készítő sem. Ha mégis megteszi, akkor biztosan elégedett lesz belőlük néhánnyal és a “sokat fotóztam” elnyomja a “jót fotóztam” érzést. A fent említett Canon felmérésben az is kiderült, hogy a fogyasztók 80%-a jónak vagy kiválónak tartja a saját fotós képességeit.
Törekedjünk a minőségre
A fent említett túlkapás – túl sok mindenről túl sok kép – rám is jellemző volt régen. Egy idő után, ahogy az életemben, úgy a fotózásban is tudatosan az egyszerűség felé fordultam. Annak ellenére, hogy mindig nálam van egy fényképezőgép, már nem fotózok le mindent. Nem akarok régi épületekről, bogarakról meg kockásliliomról készült képeket. Bőven nagy kihívás az emberábrázolás, ez az irány is egy végtelen hosszúságú tanulási folyamat. A szakmámban is megtanultam már, hogy akkor lehetünk igazán jók valamiben, ha specializálódunk.
Olympus E-M5 + M.Zuiko 17mm F1.8 – nyaralást és fesztivált is fényképeztem már ezzel a kombinációval
Nagyon sokan fent vagyunk Instagramon, de nem mindannyian ugyanabból az okból. Az eredeti, egyszerű ötletből mostanra a Facebook-birodalom egyik fontos alappillére lett, és ugyanígy bővültek a felhasználók körei is.
Az Instagram sikere talán egyszerűségének tudható be: mivel nem akarták egy asztali alkalmazás vagy weboldal tudását belezsúfolni, ezért az nagyon kevés funkcióval rendelkezik. Viszont ez a kevés funkciója könnyen kezelhető. A sikerhez valószínűleg hozzájárultak a szűrők is, amikkel unalmas felvételeinkből rögtön hangulatos képeket varázsolhattunk.
Közösségi oldal
Igen, ez is közösségi oldal. Eleinte fotós közösségi oldalnak indult, de most már nem csak a fotózás iránt érdeklődőknek szól. Egy lapon emlegetik a Facebookkal, Tumblrrel és a Twitterrel. Akinek az ismerősei fent vannak, minden bizonnyal külső és talán belső késztetést is érez arra, hogy regisztráljon. Mindenki látni szeretné, milyen fotót posztol az ismerőse.
Reklámfelület
Ahol közösség van, ott hirdetők is vannak. Mondhatni évekkel azelőtt, hogy az Instagram tényleges hirdetési opciókkal jelentkezett volna, már tele volt cégekkel a hálózat. Helyi nyereményjátékokkal, állandó termékfotókkal és instant kedvezményekkel jelentek meg. Most pedig a Facebook elindította azt a folyamatot, aminek a végén az Instagram kezdőoldalunk is tele lesz nekünk szánt hirdetésekkel és mindenféle cégek ajánlataival.
Fotós oldal
Nagyon sok fotós megjelent az Instagramon azért, hogy eggyel több helyen mutogassa a fényképeit. Gyakran ugyanazokat a fényképeket posztolják, amiket már máshova is feltöltöttek, ritkább esetben pedig werk fotókkal jelentkeznek. Utóbbi még jópofa, egy kis bepillantást mutat a munkájukba és életükbe. Azonban sokan tényleg csak arra használják, hogy a félmilliós gépükkel készített képeiket 1080×1080 pixelbe (korábban ennél is kisebbek voltak a képek) és néhány colba zsugorítsák.
Mobilfotós közösség
Szerencsére népes számú csoportot alkotnak azok, akik az Instagramot egy külön szociális körnek tartják, és oda dedikált tartalmat készítenek. Jobbára a telefonjaikkal. Én is ebbe a kategóriába tartozom.
Ha jól emlékszem az Instagram volt az első olyan platform, ahol nem akartam mindent megmutatni, hanem egy koncepciót követve, dedikált, vagy válogatott tartalmat raktam oda. A koncepció kifejezés talán túlzás, de a szabályom az, hogy csak fekete fehér képet rakok fel. Az elhatározást három dologgal támasztottam alá:
A telefonok szenzora nagyon zajos, ami fekete fehér képeknél kevésbé zavaró (sőt, inkább előnyös is).
Meg akartam tanulni jobban használni a monokróm látásmódot.
Ki akartam deríteni, hogy egy koncepció vezérelt profil hogyan teljesít.
Az Instagram köré épült szolgáltatások, alkalmazások, közösségek azóta egy hatalmas világot alkotnak. Én is már a képeket a VSCO Cam-mal dolgozom fel, asztali gépről a Pixsta vagy az Iconosquare segítségével böngészem és rendeltem már képeket az Origramiról.
